E gyűjteményes kiadás előállítását 1938 október 3-tól 1939 december 31-ig végezte az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.
Történelmi regény a XVII. század elejéről, Báthory Gábor erdélyi fejedelemsége Bethlen Gábor ifjú kora.
Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. jún. 29. - Bp., 1942. szept. 5.): író, újságíró, szerkesztő, a 20. sz.-i magyar realista prózairodalom legkiemelkedőbb alakja.
Életének jóformán minden állomása végigkísérhető műveiben: debreceni éveit a Légy jó mindhaláligban, pataki korszakát a Kamaszokban, a kisújszállási diákéletét a Forr a borban, valamint a Bálban örökítette meg. Érettségi után a debreceni református teológiára iratkozott be, amelyet rövidesen a joggal cserélt fel, végül átment a bölcsészeti karra. 1900 őszén a fővárosba költözött, tanulmányait azonban nem fejezte be, hanem megélhetése miatt különböző hivatalokat vállalt, segédszerkesztő, később újságíró lett. 1908-ban tűnt fel a Nyugat folyóiratban a Hét krajcár című elbeszéléssel, amelynek sikere után teljesen az irodalomnak szentelte magát. Egy csapásra országos hírű író lett.