Ár: 5.000 Ft
Leírás
A Century Magazine-ben megjelent közlemények nyomán.
Fordította Zempléni P. Gyula.
Zempléni P. Gyula:
ügyvédjelölt, hirlapíró, szül. 1856. júl. 28. Tállyán (Zemplén m,), tanulmányait a kassai prémontreiek gymnasiumában és az ottani jogakadémián végezte. Már mint jogász hirlapírással foglalkozott, nyelvismeretei pedig a fordítások felé terelték. Fordított angol, franczia, olasz és német nyelvből. Ifjúsági munkáinak száma mintegy 40-re rúg. Nyolcz évig segédszerkesztője, majd szerkesztője volt a Magyar Ifjúság czímű ifjúsági hetilapnak, öt évig pedig segédszerkesztője a Révai testvérek Regényvilágának. Hirlapírói működését a Kassán megjelent Felvidéki Közlönynél kezdette meg, 1878-tól fogva azonban állandóan Budapesten tartózkodott, mely idő alatt több nagy lapnak volt belső munkatársa, írt a jogi szaklapokba is, a Magyarország cz. politikai napilapnak évekig politikai rovatvezetője volt. Könyvtárnoka volt a budapesti ujságírók egyesületének és igazgatótanácsosa az ujságírók segélyegyesületének. Pollák (a gyászjelentés szerint Pál) családi nevét 1884-ben változtatta Zempléni P. Gyulára. Zempléni P. meghalt hosszú kínos szenvedés után 1902. jún. 6. életének 45, házasságának 15. évében Budapesten.
A könyv bizományban van cégünknél. |